Sziasztok!:)
Itt a második rész.:)
Jó szórakozást és kellemes olvasást kívánok hozzá!

Sophie

Kétségek között

-          Köszöntjük Önöket Clarie Nászajándékboltjában!

-          Jó napot! –köszönök egyszerre Willel, és egymásra mosolygunk. A kis előtérben egy pult mögött egy fiatal nő áll és hatalmas vigyorral az arcán fürkész minket.

-          Milyen névre írhatom a nászajándék-listát? –kérdezi és az előtte lévő gép billentyűzetére helyezi a kezét, készen arra, hogy beírja a nevet.

-          William Hideton névre, legyen szíves! –feleli és a kiszolgáló fél perc alatt beüti a gépbe, majd
összeegyezteti egy kis lecsipogtató szerkezettel.

-          A gép automatikusan menti az Önök által választott termékeket a listára. Megmutassam esetleg a csipogtató-készülék használatát?

-          Nem kell, köszönjük szépen. – A fiatal csaj átnyújt Willnek és nekem is egy- egy olyan szerkentyűt.

-          Akkor jó nézelődést kívánok! –mosolyog, ahogy elindulunk befelé a boltba. Előttünk kinyílik fotocellás üvegajtó és Will felsóhajt.

-          Húzós menet lesz… Tudod egyáltalán, hogy mit szeretnél kérni a vendégektől? –kérdezem, ahogy az előttünk elnyúló, szőnyeges folyosón haladunk lassan a végeláthatatlan polcok között, melyeken porcelánfigurák, majd lakberendezési cuccok vannak.

-          Halványlila ötletem sincs. Lív hagyott nekem egy listát, de az hiszem, kidobtam- mondja, ahogy nevetve megnéz egy szélesen vigyorgó kertitörpét. Felnevetek.

-          Te is pasiból vagy, mást nem is tehettél volna azzal a listával- legyintek, ahogy a nálam lévő lecsipogtató-géppel „lefotózom” egy állólámpa vonalkódját. Olyan meghitt lenne, ha Lív-et egyikőnk se emlegetné. Most jelen pillanatban nagyon hidegen hagy, hogy ő mit akarna, vagy mit nem. Pedig ennek nem így kellene lennie. Ez az ő esküvőjük, nem az enyém.

-          Elolvashattam volna.

-          Volna, de nem tetted. Ne rágódj rajta. Csak egy hülye lista volt. Lív úgyis naponta változtatja, hogy mit akar és mit nem nászajándéknak –mondom és kicsit meg is bánom, mert úgy hangzik, mintha neheztelnék a legjobb barátnőmre. Pedig nem haragszom rá. Csak féltékeny vagyok rá és irigy is. És legszívesebben elvenném tőle Willt, ami kétségtelenül a legaljasabb dolog lenne, amit valaha tehetnék. – De ez mindegy. Azt választjuk, ami tetszik, és ami használható. Például azt a vázát –mutatok egy fehér alapon, kék virágmintás kerekded porcelánvázára Will mögött. –Lív úgyis szereti a virágokat. Kertitörpe szerintem nem kell, mert azoktól megijed. Oké, akkor menetre fel.

Ahogy elindulunk, röhejes tárgyakat látunk mindenfele, amik nem is kellenének még egy gyereknek sem, nemhogy friss házasoknak. Lecsipogtatunk egy drága ágyneműgarnitúrát, melyhez Will nagyon ragaszkodik; egy gravírozott tollat, ami Lívnek fog nagyon tetszeni. Fa szobainast, amin tuti össze fognak veszni, ezt Will is megmondta; bőröndöt; drága whisky-t; amit senki sem fog meginni. Közben megbeszéljük, hogy mit kell még elintézni, mit kell venni, rendelni, kifizetni, kóstolni. És ami kicsit betesz, az a Hol tartanád az esküvődet?- téma. De végül nem szívom mellre, végtére is Willel bármit meg tudok beszélni. Minden női problémámat el tudnám neki mondani, anélkül, hogy szégyenkeznék, vagy zavarba hoznám emiatt.

-          Neked már megvan a tökéletes esküvői helyed, de ha még változtathatnál…? –kérdezem, ahogy egy tükröt nézegetek. Kör alakú, kovácsoltvas kerettel.

-          Talán otthon, Londonban a Hyde Parkban. Tavasszal, amikor minden gyönyörű. Még a Windsor – kastély is szóba jött Lívvel, de nem akart odáig utazni egy esküvő miatt.

-          Azért valld be, nem olyan gyengék az ötleteid-nevetek fel Will szavain, mire halványan elmosolyodik. Arcán látszik, hogy gondolkodik valamin, mert elmélyülten néz az íriszembe és nem veszi le rólam kékeszöld szemeit. Mintha a lelkemben őrzött legmélyebb titkokat is látná! Ujjujj, pedig azt nem kellene, mert a fele hozzá kapcsolódik. Hirtelen felém nyúl és kisöpör az arcomból egy tincset, ami már eddig is eléggé zavart. Érzem, ahogy a vér az arcomba szökik és mielőtt lesütöm a szememet, biztos vagyok benne, hogy eszeveszettül csillog.

-          Hát nem. És te? Hol tartanád? –kérdezi, ahogy továbbmegyünk a polcok között. Meg is feledkezem a lecsipogtatóról, ami a kezemben van. Bárhol tartanám, csak te legyél a vőlegény, szivi. Csakhogy ez már nem fog beteljesülni. – Nem tudom. Igazából sosem gondolkodtam ezen. –Dehogynem. Most is. Otthon is. Az utóbbi három hétben milliószor az oltárhoz vezettél, Will, mindig máshol és bárhol volt, csodálatos volt. – Kislányként nagyon foglalkoztatott az esküvő-téma, de azóta teljesen megváltoztam. És nem nagyon álmodoztam az esküvőmről. Megnézegettem a ruhákat a kirakatokban, de ennél tovább sosem gondoltam a dolgokat.  Majd amikor eljön a megfelelő időben a tökéletes személy, ráérek akkor kattogni ezen. – Felsóhajtok.

 Eszembe jut a tegnap, amikor az esküvői menüt kóstoltuk végig. Mindketten mást rendeltünk és egymást etettük és kóstoltattuk mindennel. De nemcsak ez marad meg bennem ennyire. Hanem hogy Will szépnek nevezett. „Olyan szép vagy, Lis.” Én meg válaszoltam neki, hogy „Biztos a félhomály teszi. Az szépíti az embereket”. Mire ő azt felelte, hogy „De igazam van. Szép vagy, mindenhogyan.”  Volt az egészben, Willben valami, amit nem tudtam hova rakni: a Lívie-vel közös esküvőjüket szervezzük, és közben velem flörtöl. Érzem, és nem csak odaképzelem magamnak, hogy nem közömbös irántam. Egyre többször érint meg „véletlenül”, kedves szavakkal illet, és úgy nevettet meg, mint még soha senki. Na jó, Jaimie-nek sikerül, de ő a bátyám, ő nem számít. De ez, hogy így játszik velem, sokkal rosszabb, sokkal jobban fáj, mintha csak barátok lennénk. Ha azt hagyná, el tudnám viselni, hogy a legjobb barátnőmet készül feleségül venni.

Pár percig csend telepedik ránk, Will lecsipogtat egy kisebb könyvespolcot.

-          Néha elgondolkodok, hogy jó lesz e így. Úgy érzem… kételyeim vannak az esküvőt illetően –mondja nehézkesen, mire egy pillanatra megdobban a szívem, aztán le is lassul. Önző legyek e, mert akkor az azt jelentené, hogy ha Will mégsem veszi el Lívie-t, akkor esetleg velem… összejöhetne… Ha nem lennék önző, és igaz barátnő lennék, akkor nem szabad hagynom, hogy szétváljanak. Mert tényleg édesek együtt. És ez utóbbi mellett áll az is, hogy akit szeretünk, elengedjük…

-          Miért? Olyan boldogok vagytok… vagy te ezek szerint nem? –puhatolózok. Segíteni fogok neki, hogy ne bontsa fel az eljegyzést. És önfeláldozó vagyok. Lisa Pricen egy igazi, önfeláldozó barátnő, aki nem feledkezik bele a szerelembe és az önzőségbe, mint anno az alkoholba. Háromszoros hurrá neki! Vagy mégsem.

-          Nem tudom. Szeretem Lív-et, de néha belém hasít, hogy helyesen cselekszem e egyáltalán.

-          Ha kétségeid vannak, akkor beszélj Lív-vel és bontsátok fel az eljegyzést –csúszik ki a számon. Nem akartam ezt mondani. Will meglepetten néz rám és elszakítom tekintetem észveszejtően szép szemeiről, hogy bevigyem a gépbe egy Londont ábrázoló festményt. Feltűnik rajta a kivilágított Westminster óratorony, a díszes Tower-híd, a London Eye, látszik rajta egy piros, kétemeletes angol busz és a piros telefonfülke is. – Nem kellett volna ezt mondanom, sajnálom. Én… elnézést. Lív nemsokára hazajön és minden rendben lesz.

-          Tetszik az a kép- mondja még mindig meghökkenve, ahogy az előbb lecsipogtatott alkotást bámulja. –Bocsáss meg nekem, Lis, de nekem mennem kell. Sajnálom- mondja és köszönés nélkül kiviharzik az üzletből.

Sziasztok!:) 
Ez egy "nem-tudom-milyen-hosszú"-fanfiction lesz, melynek egyik főszereplője Tom Hiddleston. Mellette kettő, általam nagyon kedvelt és imádott színész, Kit Harington és Nikolaj Coster-Waldau szerepel a történetben, valamint még néhány általam kitalált alak, akiket szintén imádott színészekként képzeltem el, de őnáluk csak a külsőségek egyeznek.

A karaktereim neve nem egyezik a színészekével, vagy az általuk alakított szerepekkel, csak halvány hasonlóság lehet közöttük.Szerintem felismerhetőek.:) 

Egy kis segítség: 
Lisa Pricen- Emilia Clarke
Jaimie Pricen- Nikolaj Coster-Waldau
Will Hideton- Tom Hiddleston
Lívia Cougbhurg- Jennifer Lawrence
Kayden Harington- Kit Harington
Erin Lanche- Lea Michele

Jó szórakozást és kellemes olvasást!:)

Sophie

Eltűnő múlt, felcsillanó jövő

Vastag, lomhán kúszó esőfelhők borultak a megrendíthetetlen New Yorkra, agyonnyomva a várost. A párás közegben alig kapok levegőt, főleg, hogy kis híján rohamvást megyek az üzlet elé. Emberek löknek félre, míg némelyik kikerül, autók dudálnak mellettem és a többsávos úton az járművek fele az a tipikus new york-i sárga taxi.

Mindig vonzott a sosem alvó város nyüzsgése, a pezsgése, a színes emberek, a hatalmasság és egy új, jobb élet lehetősége. Úgy gondoltam, itt mindent megkaphatnék, de ez nem egészen így volt, mikor idejöttem.

Elérem az üzletet, ahova ennyire siettem, félve, hogy elkések, de még csak én vagyok, így megállok előtte. Figyelem a kedd délelőtti mozgalmat. Mint egy hangyaboly. Szépen lassan bekússza magát a gondolata fejembe, ami miatt idejöttem. Kislányként mindig imádtam ezt a várost, és mikor kitűnően érettségiztem a legjobb barátnőmmel, akkor egyhónapos new york-i utazást kértünk mind a ketten és meg is kaptuk. Izgatottan vágtunk neki az életnek. Hihetetlenül élveztük miden percét, színházba jártunk, ismerkedtünk és a tervünk az volt, hogy szülői beleegyezéssel felvételizünk a Columbiára. A jelentkezést is beadtuk és minden olyan csodás volt, hogy alig akartam elhinni. De az a cseszett sors közbeszólt. Mikor már két hete voltunk itt, Sophie leugrott a sarki boltba, de onnan nem jött vissza. Elütötte egy taxi. Ekkor indultam el lefele a lejtőn, minden összetört bennem. Sophie volt a legjobb barátnőm már általános iskolában, első osztálytól kezdve. Megingathatatlan volt a barátságunk és egy hülye new york-i taxi megölte. Az akkori énem, a jó, okos, szófogadó, engedelmes lány, aki a szülei szeme fénye volt, a bátya idegesítője és védelmezettje is, összetört és meghalt bennem. A lehető legrosszabb történt. Bezárkóztam és inni kezdtem. Az elején még csak otthon, egyedül. Este ittam és reggel is ittam, alkoholt fogyasztottam alkohollal. Pusztítani kezdtem a testem, az agyam. Nem vettem fel a telefont, nem nyitottam ajtót, mocskot teremtettem magam köré. Az alkohol bódító ködén keresztül elviselhetőbb volt a fájdalom, amit a barátnőm elvesztése okozott. Aztán egy este kimozdultam. Elég józannak éreztem magam ahhoz, hogy elmenjek egyet szórakozni. Arra gondoltam, hogy Sophie is ezt akarná, hogy bulizzak és igyak helyette is, míg ő figyel rám odafentről. Annyira leittam magam aznap éjjel, hogy elájultam. Valami férfi ágyában ébredtem reggel és annyi derengett, hogy eléggé élveztük az éjszakát. Attól kezdve minden éjjel más szórakozóhelyen töltöttem az estéket, más –más pasik ágyában ébredve reggel, akiknek a nevére nem is emlékeztem és köszönés nélkül, meg se várva az ébredését, leléptem. Úgy szórtam a szüleimtől kapott pénzt, mintha otthon fénymásolnám magamnak. A jelentkezést egy bunkó, obszcén szavakkal dúsan megírt levélben le is mondtam. Azokban a napokban, hetekben nem is kerültem ki az alkohol mámorából, s a lilás-szürke füstfelhő már természetesnek hatott. Nem voltam önmagam.
Aztán egy nap kinyílt a lakásom ajtaja és a bátyám, Jaimie állt ott. Rám nézett és kis híján elsírta magát. Azt mondta, érezte, hogy ide kell jönnie, tudta, hogy baj van. Egy szó nélkül felkeltem a mocskomból és a karjaiba vetettem magam. Már egy hét is eltelt azóta, hogy haza kellett volna mennem, így otthon aggódni kezdtek, ezért jött ide. Jaimie javasolta, hogy hívjam fel anyáékat, hogy jól vagyok, élek és hazamennék. Miután a sírógörcsből és a káoszomból kiszabadulva elengedtem a bátyám kezét, telefonáltam. Kértem még pénzt, hogy hazamehessek végre és otthagyjam magam mögött az utóbbi idő nyomorát és bánatát, de nem bíztak bennem, miután elmondtam a történteket. Nem akartak pénzt küldeni, féltek, hogy ugyanúgy folytatni fogom a züllést. Jaimie-t is megkérték, hogy ne segítsen, de ezt megtagadta: azt mondta, hogy ottmarad velem, segít nekem munkát keresni, talpra állni és elég pénzt keresni, hogy együtt hazamenjünk. Ha ő nincsen, már rég alkoholmérgezésben meghaltam volna. Jaimie kijózanított, felébresztett a piamámorból, kiszedett a mocskomból és segített rendbe hozni az életem. Találtunk munkát, egy ruhaboltban lettem kisegítő eladó, Jaimie pedig végre ügyvédként kezdett el dolgozni. Építeni kezdtem a testem, az elmém és a szívem letarolt falait, amiket Sophie elvesztése és az utána követező mélyzuhanás elpusztított. Mire eltelt egy év, addigra minden visszaállt a rendes kerékvágásba és egyikőnk sem akart hazamenni.  Beilleszkedtünk, barátokat szereztünk. Három évre rá Jaimie elköltözött a barátnőjéhez, ami igencsak komolynak számított és én sem keveredtem egyéjszakás kalandokba. Próbáltam elfelejteni és a múltban hagyni a történteket. Megismertem Livie-t, a legjobb barátnőmet, aki odaköltözött, de pár év múlva Queens-be ment Willhez, a barátjához, akivel miattam jöttek össze –hát hogyne! De azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy a hosszú utam ide vezet, ahol most vagyok –nemcsak majdnem-boldog, sikeres üzletvezető lettem, hanem szerelmes is. Mégpedig olyanba, akibe nagyon nem kellene szerelmesnek lennem.

Hirtelen feltűnik gondolataim ködében és az embertömegben Will szőkésbarna, bongyor hajjal borított feje és a
legaranyosabb mosolyával közeledik felém.

-          Szia, Lis. Ne haragudj, hogy elkéstem- mondja, ahogy lehajol hozzám és ad két puszit az arcomra. Borostája lágyan csiklandozza egy pillanatra a bőrömet.

-          Szia. Semmi gond, nem jöttél későn. Épp ideértem én is – lódítok. Volt időm végiggondolni varázslatos múltamat, míg ideért, de nem zavar.

-          Tényleg sajnálom. Sosem fogok hozzászokni a dugóhoz –morgolódik egy kicsit és én csak nevetek.

-          Dehogynem, előbb-utóbb menni fog, nyugi!

-          Ezért nem akartam annak idején New Yorkba jönni. De aztán muszáj volt. De mindegy is, mehetünk?

Elkövettem a legeslegnagyobb hibát, amit a „zűrös hetek” óta elkövethettem és el is követtem, de nem önszántamból: beleszerettem a legjobb barátnőm vőlegényébe. Will alig három hónapja kérte meg Lív kezét és akkor még nem volt gond. Boldog voltam az ő boldogságuk miatt. Csak mikor Lív-et megkérték, hogy ügyvédként képviselje egy külföldi bűncselekmény áldozatát ingázni kezdett Kanada és New York között, amit nem sokáig bírt. Willel javasoltuk neki, hogy maradjon Kanadában, mi mindent elrendezünk, de neki ez nem fog tovább menni, főleg, hogy ez egy igen kemény ügy, és hetekig is eltarthat. Végül elfogadta a helyzetet és elment, mi pedig elkezdtük az előkészületeket. Na, it kezdődött minden problémám. Willel együtt intéztünk a ruháktól kezdve a helyen át a tortáig és a próbavacsoráig mindent. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy vártam, hogy láthassam Willt, hogy újra együtt csináljunk valamit. Mikor aztán ő volt az első gondolatom reggel és az utolsó este, teljesen belegabalyodtam a szerelembe. Mintha az első lett volna, még tiniként. Lívie-ről teljesen megfeledkeztem, mikor egyik nap sikítozva hívott fel, hogy mért nem kerestem, és hogy megvette a menyasszonyi ruháját. A csalódottság úgy csapott le rám az elkeseredettséggel együtt, mint egy nyári zivatar. Rosszul lettem és ezt csak Will tudta enyhíteni. Lív közölte velünk, hogy körülbelül két hét múlva már jöhet is haza, úgyhogy siessünk a szervezkedéssel. Akkor jöttem rá, hogy nem akarom, hogy Lív hazajöjjön, hogy vége legyen a Willel kettesben eltöltött, lehetetlen napoknak. Nem gondoltam volna, hogy ez a pár hét ennyire megkeverheti és szerelembe kergetheti az embert.

-          Na, ettől az egytől féltem, hogy ezt meg kell tennünk. Ez olyan tipikus csajos dolog lenne, de most mégis itt vagyunk. Köszönöm, hogy segítesz, tényleg –mondja, ahogy belépünk az üzletbe, ami előtt vártam rá. Ott aztán minden van, ami nászajándék lehet; a mintás papírzsepitől elkezdve a plazma tévéig a franciaágyakon keresztül a sátrakig. Minden.

-          Jaj, nincs mit, bármikor szívesen segítek –mosolygok Willre, aki ugyanolyan édesen mosolyog vissza rám. A szívem eszeveszett dobogásba kezd, mint egy száguldó vonat, míg a gyomromban, minimum ezer lepke őrjöng. Mint egy tini lány.

-          Köszöntjük Önöket Clarie Nászajándékboltjában!