Sziasztok!:)
Itt a második rész.:)
Jó szórakozást és kellemes olvasást kívánok hozzá!

Sophie

Kétségek között

-          Köszöntjük Önöket Clarie Nászajándékboltjában!

-          Jó napot! –köszönök egyszerre Willel, és egymásra mosolygunk. A kis előtérben egy pult mögött egy fiatal nő áll és hatalmas vigyorral az arcán fürkész minket.

-          Milyen névre írhatom a nászajándék-listát? –kérdezi és az előtte lévő gép billentyűzetére helyezi a kezét, készen arra, hogy beírja a nevet.

-          William Hideton névre, legyen szíves! –feleli és a kiszolgáló fél perc alatt beüti a gépbe, majd
összeegyezteti egy kis lecsipogtató szerkezettel.

-          A gép automatikusan menti az Önök által választott termékeket a listára. Megmutassam esetleg a csipogtató-készülék használatát?

-          Nem kell, köszönjük szépen. – A fiatal csaj átnyújt Willnek és nekem is egy- egy olyan szerkentyűt.

-          Akkor jó nézelődést kívánok! –mosolyog, ahogy elindulunk befelé a boltba. Előttünk kinyílik fotocellás üvegajtó és Will felsóhajt.

-          Húzós menet lesz… Tudod egyáltalán, hogy mit szeretnél kérni a vendégektől? –kérdezem, ahogy az előttünk elnyúló, szőnyeges folyosón haladunk lassan a végeláthatatlan polcok között, melyeken porcelánfigurák, majd lakberendezési cuccok vannak.

-          Halványlila ötletem sincs. Lív hagyott nekem egy listát, de az hiszem, kidobtam- mondja, ahogy nevetve megnéz egy szélesen vigyorgó kertitörpét. Felnevetek.

-          Te is pasiból vagy, mást nem is tehettél volna azzal a listával- legyintek, ahogy a nálam lévő lecsipogtató-géppel „lefotózom” egy állólámpa vonalkódját. Olyan meghitt lenne, ha Lív-et egyikőnk se emlegetné. Most jelen pillanatban nagyon hidegen hagy, hogy ő mit akarna, vagy mit nem. Pedig ennek nem így kellene lennie. Ez az ő esküvőjük, nem az enyém.

-          Elolvashattam volna.

-          Volna, de nem tetted. Ne rágódj rajta. Csak egy hülye lista volt. Lív úgyis naponta változtatja, hogy mit akar és mit nem nászajándéknak –mondom és kicsit meg is bánom, mert úgy hangzik, mintha neheztelnék a legjobb barátnőmre. Pedig nem haragszom rá. Csak féltékeny vagyok rá és irigy is. És legszívesebben elvenném tőle Willt, ami kétségtelenül a legaljasabb dolog lenne, amit valaha tehetnék. – De ez mindegy. Azt választjuk, ami tetszik, és ami használható. Például azt a vázát –mutatok egy fehér alapon, kék virágmintás kerekded porcelánvázára Will mögött. –Lív úgyis szereti a virágokat. Kertitörpe szerintem nem kell, mert azoktól megijed. Oké, akkor menetre fel.

Ahogy elindulunk, röhejes tárgyakat látunk mindenfele, amik nem is kellenének még egy gyereknek sem, nemhogy friss házasoknak. Lecsipogtatunk egy drága ágyneműgarnitúrát, melyhez Will nagyon ragaszkodik; egy gravírozott tollat, ami Lívnek fog nagyon tetszeni. Fa szobainast, amin tuti össze fognak veszni, ezt Will is megmondta; bőröndöt; drága whisky-t; amit senki sem fog meginni. Közben megbeszéljük, hogy mit kell még elintézni, mit kell venni, rendelni, kifizetni, kóstolni. És ami kicsit betesz, az a Hol tartanád az esküvődet?- téma. De végül nem szívom mellre, végtére is Willel bármit meg tudok beszélni. Minden női problémámat el tudnám neki mondani, anélkül, hogy szégyenkeznék, vagy zavarba hoznám emiatt.

-          Neked már megvan a tökéletes esküvői helyed, de ha még változtathatnál…? –kérdezem, ahogy egy tükröt nézegetek. Kör alakú, kovácsoltvas kerettel.

-          Talán otthon, Londonban a Hyde Parkban. Tavasszal, amikor minden gyönyörű. Még a Windsor – kastély is szóba jött Lívvel, de nem akart odáig utazni egy esküvő miatt.

-          Azért valld be, nem olyan gyengék az ötleteid-nevetek fel Will szavain, mire halványan elmosolyodik. Arcán látszik, hogy gondolkodik valamin, mert elmélyülten néz az íriszembe és nem veszi le rólam kékeszöld szemeit. Mintha a lelkemben őrzött legmélyebb titkokat is látná! Ujjujj, pedig azt nem kellene, mert a fele hozzá kapcsolódik. Hirtelen felém nyúl és kisöpör az arcomból egy tincset, ami már eddig is eléggé zavart. Érzem, ahogy a vér az arcomba szökik és mielőtt lesütöm a szememet, biztos vagyok benne, hogy eszeveszettül csillog.

-          Hát nem. És te? Hol tartanád? –kérdezi, ahogy továbbmegyünk a polcok között. Meg is feledkezem a lecsipogtatóról, ami a kezemben van. Bárhol tartanám, csak te legyél a vőlegény, szivi. Csakhogy ez már nem fog beteljesülni. – Nem tudom. Igazából sosem gondolkodtam ezen. –Dehogynem. Most is. Otthon is. Az utóbbi három hétben milliószor az oltárhoz vezettél, Will, mindig máshol és bárhol volt, csodálatos volt. – Kislányként nagyon foglalkoztatott az esküvő-téma, de azóta teljesen megváltoztam. És nem nagyon álmodoztam az esküvőmről. Megnézegettem a ruhákat a kirakatokban, de ennél tovább sosem gondoltam a dolgokat.  Majd amikor eljön a megfelelő időben a tökéletes személy, ráérek akkor kattogni ezen. – Felsóhajtok.

 Eszembe jut a tegnap, amikor az esküvői menüt kóstoltuk végig. Mindketten mást rendeltünk és egymást etettük és kóstoltattuk mindennel. De nemcsak ez marad meg bennem ennyire. Hanem hogy Will szépnek nevezett. „Olyan szép vagy, Lis.” Én meg válaszoltam neki, hogy „Biztos a félhomály teszi. Az szépíti az embereket”. Mire ő azt felelte, hogy „De igazam van. Szép vagy, mindenhogyan.”  Volt az egészben, Willben valami, amit nem tudtam hova rakni: a Lívie-vel közös esküvőjüket szervezzük, és közben velem flörtöl. Érzem, és nem csak odaképzelem magamnak, hogy nem közömbös irántam. Egyre többször érint meg „véletlenül”, kedves szavakkal illet, és úgy nevettet meg, mint még soha senki. Na jó, Jaimie-nek sikerül, de ő a bátyám, ő nem számít. De ez, hogy így játszik velem, sokkal rosszabb, sokkal jobban fáj, mintha csak barátok lennénk. Ha azt hagyná, el tudnám viselni, hogy a legjobb barátnőmet készül feleségül venni.

Pár percig csend telepedik ránk, Will lecsipogtat egy kisebb könyvespolcot.

-          Néha elgondolkodok, hogy jó lesz e így. Úgy érzem… kételyeim vannak az esküvőt illetően –mondja nehézkesen, mire egy pillanatra megdobban a szívem, aztán le is lassul. Önző legyek e, mert akkor az azt jelentené, hogy ha Will mégsem veszi el Lívie-t, akkor esetleg velem… összejöhetne… Ha nem lennék önző, és igaz barátnő lennék, akkor nem szabad hagynom, hogy szétváljanak. Mert tényleg édesek együtt. És ez utóbbi mellett áll az is, hogy akit szeretünk, elengedjük…

-          Miért? Olyan boldogok vagytok… vagy te ezek szerint nem? –puhatolózok. Segíteni fogok neki, hogy ne bontsa fel az eljegyzést. És önfeláldozó vagyok. Lisa Pricen egy igazi, önfeláldozó barátnő, aki nem feledkezik bele a szerelembe és az önzőségbe, mint anno az alkoholba. Háromszoros hurrá neki! Vagy mégsem.

-          Nem tudom. Szeretem Lív-et, de néha belém hasít, hogy helyesen cselekszem e egyáltalán.

-          Ha kétségeid vannak, akkor beszélj Lív-vel és bontsátok fel az eljegyzést –csúszik ki a számon. Nem akartam ezt mondani. Will meglepetten néz rám és elszakítom tekintetem észveszejtően szép szemeiről, hogy bevigyem a gépbe egy Londont ábrázoló festményt. Feltűnik rajta a kivilágított Westminster óratorony, a díszes Tower-híd, a London Eye, látszik rajta egy piros, kétemeletes angol busz és a piros telefonfülke is. – Nem kellett volna ezt mondanom, sajnálom. Én… elnézést. Lív nemsokára hazajön és minden rendben lesz.

-          Tetszik az a kép- mondja még mindig meghökkenve, ahogy az előbb lecsipogtatott alkotást bámulja. –Bocsáss meg nekem, Lis, de nekem mennem kell. Sajnálom- mondja és köszönés nélkül kiviharzik az üzletből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.